Ujjgyakorlat férfi szemmel

Ó, hölgyem, pirosló ajka, mint eper

Belé harapni oly kínzó, élveteg

Mint csorduló méz, mi nyelvemen pereg

Zamatát nékem ontja kis kegyed.

Mily domború kebel, emeli ékeit

Völgyei közt szemem mohón legel

Bimbai, mint nyíló rózsa úgy feszít

Hetykén, ma éjjel bizton enyém leszen.

Istennő sem kélne szebbre, mint maga

Hisz külleme olybá részegítő

Mint óbor cseppje, hordónak langya

Számba lopván dúsan, émelyítőn.

Szívem már régen az ön műszere

Lennék éltének íze, fűszere.

Lélekörvény

Vonaglott vágyaiddal hevítesz

Bőrömbe rejted kéjes ébredésed

Féktelen hévvel zúgó érverésed

Örvényébe ringatsz, íjként feszítesz.

Felhúzol, majd újra meglazítasz

Temetett csókokat sóhajt a tudat

Mint elsimuló meztelen mozdulat

Magamra hajtalak, testembe ringlak.

Kőszikla kényszer mered a csendbe

Izzadt rendedbe borzolom magam

Ujjaim közt siklasz, kereszted leszek.

Cipelhetsz némán, húsomba marhatsz

Egymásba szűkítünk időt, teret

Semmit nem kértem, mindenedet kaptam.

Ki hallja meg?

Már koldusak a szavak, lázadásod

Úgy ömlik belém, mint ár haragja

Feszítőn folyva, megállíthatatlan

Ki hallja meg fájó vigasztalásom?

Simulnék még, de testem csontjait

Eltördelte az idő, nem mozdulok

Összepréselt lélekben torzulok

Az Énbe, bújtatom sorsom foltjait.

Szólnék még, de ajkam csend tapasztja

Vázzá csupaszodtam, rám aggatott

Némaság a bérem, nyelvem hallgatag.

Lágy iramlás az élet, ott hagyott

Foszlányok itt felejtett gondolatban

Ez minden, mit az Isten Rád szabott?

Éjféltől hajnalig

Szemedbe nézem a Hold sarlóját

Végtelenbe húz a jó szagú éjjel

Körém fonódik, halkul a széllel

Belém szaladt csendek osonnak némán.

Mint redőkbe hajtogatott vánkos

Ágyadra járok, magamnak megvetlek

Ujjaimon lüktet kézmeleg tested

Rendembe rakom fehérített álmod.

Tiszta gyermekléten csitul a hajnal

Felém botladozva lassan dereng

Pislogó nappal fényével altat.

Bőröd puha párna, rajtad elveszem

Álmos illatod magamba takar

Selyemszalagot vonsz érintésemen.

Merülés

Egymásba sodródó lélek - kavicsok

Akár összegyűrt arcok ráncai a múltnak

Megcsiszolsz magadnak újra meg újra

Parttalan hánykódom, benned ordítok.

Tán magadnak nevelsz? Kitépett nyelved

Mindörökre szótlanságra zártad

Hidd, hogy sokáig maradok, várjad

Szűkös türelmem, időd tenger legyen!

Öleletlen medredből szökni vágyom

Ájult némaságod magadnak veted

Napmelegre dőlök, már nem fázom.

Világtalan szemek, süket fülek

Lim-lom szavadon ólom lábon járok

S érzem, a mélybe süllyedsz nélkülem.

Visszagörnyedt évek

Meghalt világok porladnak bennem

Ott, hol a csend keresi ordítását

S erembe zúgón a könnyek folyását

Kifelé fordítani már nem lehet.

Felemészt a nincsen, fülembe tép

Tollas szárnyaim már nem repülnek

Ikarusként Nap lángon hevülnek

Mint sorsfonal, mi forró viaszba ég.

Szoríts nekem helyet, majd visszatérek

Angyalszárnyam újra magasba csap

Hisz melegre vágyom, futnék a fénybe.

Pislogó gyertyalángból maroknyit adj

Balzsamod leszek, visszagörnyedt évek

Számolnak felettünk tűnő álmokat.