Rád olvasó


Vágy-ölelésed láva tüzében
Lüktet a vérem, forrongva éled
Balzsam a lényed, ringat a képzet
Árnyékban élek, vezess a fényre!


Tested a korbács, simulva kérem
Éned a mézem, szádat idézem
Nyelved az örvény, tágul a lélek
Adj, kérlek innom, hamuvá égek!


Jajduló dallam lüktet a dalban
Fülembe dobban, belém súg halkan
Feszítő kényszer, olvadó falak
Magamba nézve, Téged láttalak! 

DECIDO

A türelem bilincsébe verve
Kuporgok, örök terhemet
Raknám halomba
A múltban bolyongva.
Agyam szövedékein
Hullanak alá reményeim
Mint fázó őszi éjen
A sárguló avar-enyészet.

Kimúlt pillanat

Mint vízbe dobott kődarab
Úgy merülsz el gyűrött ábrándomban.
Kemények a kőfalak
Bár hinném, hogy van
Elég idő, de a percek egyre fogynak.
Majd ha izzó öled vágya
S az árként toluló gondolat
Kérgesedve sóhajt utánam
Páncélba feszítem érett akaratod.
Majd, ha rüggyé fakad Benned a tudat
Létedet megtagadom
S fakult reményeid nem találnak utat.
Széttárt karokkal hívhatsz
S ha fürösztenél még magadban
Akkor sem építek hidat
Agyamban kimúlt a pillanat.

Miért?

Szemedbe tört káprázat-szikrák
Lobbantják a lángot
Öledbe gyűrt kárhozat-láncok
Feszítik meg álmod.


Elmédbe vájt gondolat képek
Vetülnek haraggal
Hiúságod bérét megkaptad
Békélj meg magaddal!

Mit bánom én...

Mit bánom én...
Ha szavaiddal gyilkolsz
Lázadó haraggal
Vonzol, majd eltiporsz
Magadba hurcolt
Kéj-gyönyört emésztesz
Meghátrálsz, húzol
Majd indulásra késztetsz.


Mit bánom én ha...
Magány-börtönödben
Száműzve jajgatsz
Vak falakat döngetsz.
Ha ablakot nyitnál
Végre a világra
Múltad rab-igáját
Zárnád kalitkába.

Vízió

Hajtogatott rendedben zűrzavar vagyok...
Áldozd belém gondolatod pille-szárnyát
Had repüljek Tevéled, s ha hagyod
Elviszlek oda, ahol mámor íze kápráz
Ott feloldozom Benned önmagam.


S ha ez sem elég Tenéked
Fedetlen csendedre vetkőzve
Pőre lelkemet terítem lábaid elébe
Égig emellek, lüktető szemérmem
Szirmait bontom vágyad mezején.


Addig csavarlak, kergetlek, űzlek
Míg testem ritmusába remegve
Lassan rám csitulsz, s parázs-tűzben
Hangod selyemfonállá szelídülve
Dallamot ölt a sóhajok végtelenjére.

Az éj titkai

Ha ablakodra festi a kérő bíbor-est
A szunnyadó nap fáradt sugarát
A fák lombjai suttogják Feléd ajkam sóhaját
Érezd, hogy ott vagyok Veled.


Ha ablakodba ezüst Hold fénye költözik
S az éj pilláidra leheli selymes árnyait
Rezgő ujjaim cirógatják hullám-vágyaid
Létezésem Érted ünneplőbe öltözik.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés