Pillantás

 Hunyj, engem szemedbe kérlek

Magamba vésve a képed

Szerelmem pilláidba égjen

Hogy örökkön benned éljek.

Suhanó gondolat

 Gondolataim meztelen gubbasztanak létemen

Magányom színpadán játszik a képzetem.

Gyűrött párnán szövöm az idő perceit

Míg az éj méla csendje lepereg reggelig.



Alvó fák nyújtóznak az ég felé

Árnykezekkel kapaszkodnak felfelé.

Álmos fények, mint torz álarcok

Játszva úsznak dermedt fellegek tetején.



Vágytól ittasan kebleden ringatózom

Könnyű pilleként repülök álmod tengerén

Tavaszt hoztál nékem, lenge sóhajod

Átölel, oltalmazón szívom magamba illatod.



Semmiből suhanó szomjas gondolat vagy

Tűztenyered égetőn felkavar

S a hajnal könnyezve hiányodra ébreszt

Mellém térdelve szendergőn betakar.

Lélek képek

 Hajnalt bont az első napsugár

Mégis zuhanó sötétségbe érek

Éber képzetem álomfalán

A fény ácsorogva réved.

Mélységed útvesztőjén ballagok

Örvénybe sodor a némaság szele

Magány-falaid kemények, mégis Rád olvadok

Tűzkezemmel féltve érintelek meg.

Mint harmatcseppben ringó virág

A csend illatos vágy-mezején

Benned lüktet a csalfa világ

Létednek méze csobban belém.

Ritmusod betölti a képet

Húrjaid vágyón pengetem

Szóvirággal folyvást ölelnélek

Míg reszkető szirmaidra hajtom fejem.

Füledbe súgom sóhaj szavam

Átkarollak, beléd rezdülök

S míg a lég karja szendergőn betakar

Gondolatszilánkokba mélyülök.

Fájdalom gyűri a hajnalt

Fátyol szeme lassan ébredez

S míg ajkadra csókolom magam

Elvesztettem sosemvolt lelkedet.

Létörvény

 Barázdába mélyült gondolatok súlyát cipelem

Vad hullámokat vet őrjítő ereje.

Őrlődő malomkerékagy teker

Júdásbölcsőbe feszít az elme

.
Míg meredező perceken éled az este

Az ész csatát vív a szív felett elveszve.

Feltépett éjszakába kapaszkodom

S míg hamis álmokon botladozom

Az éj sötét medrébe folyok.

Útvesztőm örvényébe érve kopott

Fájdalmam szorítását markolom

Elengedem, s újra átfogom.

Felszisszent szavak ténferegve szállnak

Térdre borulva érted kiabálnak.

Szívem gyöngyöket szül létedért

Eléd borulok gyémántfényedért.

S míg szertefoszlik éberségem légüres tere

Belém néz a gyötrő valóság szeme.

Harmónia

 Pihegő nappalok dideregve fáznak

Tétova utakon, lábujjhegyen járnak.

Tágra zárt szemekkel a távolba néznek

Fáradt tekintettel nyugovóra térnek.

Megjelenik lassan a Hold koszorúja

Délcegen ragyogva, már az eget rója.

Csillagok hadával örök táncra kelve

Egymásba fonódva, összeölelkezve.

Titoksóhajok

 Titkok hálóját szövöm Néked

Az éj pókháló leple alatt

Szöveteidre perzselőn égek

Testedre vetülök gondolatban.

Akarlak, mint fény a nappalt

Álomajkú éjszakán

Nyári nap hűs záporán át

Szivárványnak bíborát.

Átjár a vágy, táncolva égő

Lángjaim magasra csapnak

Szomjas reményt tépő

Szavaim ereidbe marnak.

Mosolyodért térdre hullva

Csonkig égetem magam

Forró testem viaszba fúlva

Porig porlad nyomtalan.

Áradat

 Ott vagyok arcod végtelen redőiben

Mosolyodra simítom az idő ráncait

Létfájdalmam rozsdás bilincsbe feszít

S feltöri mélységem gátjait.

Puhaléptű ösvényeden örvénylek

Mint vájt mederben folyó patak

Lelkem zuhatagként kicsordul

Hömpölyögve zúdul szavam.

Beléd mosom régvolt vágyaim

Bánat-szemembe hunylak

Hisz látatlan is téged látlak

Pillarácsaim mögé égett a múltad.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés