Távolság...

...Egy vagyok veled, s Te egy vagy az álmommal.
A valóság messze van, nem így volt álmomban.
Egy percig öleltél szótlanul, csendesen
Kezedbe temettem arcomat kedvesem.
Ölelésed a bensőmig hatolt
Testünk, lelkünk, s a világ összeforrt.
Emlékemben még érzem édes ízed
Borzongva vágyom forró érintésed.
Ki nem mondott szavak ajkaim kínozzák
El nem csókolt csókok lelkemet mardossák.
Téged keresvén magamra találok
Így érnek el a gyötrő, édes álmok.
Testem reszket, hisz nem érinthetlek
A karom fáj, hisz nem ölelhetlek.
Szeretnék most veled lenni
Karjaidba temetkezni
Szeretlek szeretni
Nem tudnám nem tenni
Benned dobog szívem mélyen eltemetve
S ott is marad talán mindörökre...

Álmomban...

...Az álmomban Téged látlak
Minden éjjel Téged várlak
Két karomba Téged zárlak.

Egyre jobban, s jobban félek
Minden percben Téged nézlek
Többet, s jobbat remélek.

Porba hullott büszkeségem
Érzem minden érintésed
Való lényed mindenséged.

Vágyom azt, hogy Veled legyek
Vágyom azt, hogy érintselek
Vágyom azt, hogy Tied legyek.

Te vagy az én édességem
Én édesem fényességem
Láthatatlan mindenségem.

Kétségeim elkergetted
A vágyamat felperzselted
Mindennél jobban szeretlek...

Gyűlölöm és szeretem...

...Óh mondd!Fondor magányból szőtted lepledet
S hálóként fonod át testemet
Miért szeretlek mégis?
Légy átkozott rettenet!

Kígyóként keringve, kúszva elmémbe fúrva
Villámcsapásként sújtva, újra meg újra
Miért szeretlek mégis?
Te hazug szavak útja.

Nem ígértél semmit
Léteddel éltettél
Sosem láttalak, mégis égettél
Miért szeretlek mégis?
Álom ez, vagy Ébrenlét?...

A lélek börtöne...

...Börtönöm vagy és
börtönöd vagyok.
Bennem élsz és
benned élek.
Rabbá teszel,
ha rabom leszel...

Miért...

Mit titkol a szív?
Miért nem felejt az agy?
Miért van az, hogy szívemben,
s fejemben örökre benne vagy?

Gyötrelem

Azt hazudtad szeretsz engem
Azt hazudtad kellesz nekem
Azt hazudtad nagyon nagyon...
Azt hazudtad, csak Én vakon.

Fáj Veled és fáj Nélküled
Fáj az érzés, fáj a lényed
Fáj a test és fáj a lélek
Fáj a semmi, fáj a minden.

Az álmokat Neked adom
Az álmodat megtarthatom?
Az álom csak álom maradt
Valótlan és haszontalan.

SOHA ne sírj, én sem fogok
SOHA ne mondd, hogy Én vagyok
SOHA, még egy percre sem,
SOHA, soha, sohasem
Vége, vége, édesem.

Szeretlek...

Szeretlek, mint anya a gyermekét
virágok az éltető napfényt
sötét éj a fényes csillagokat
forró nyár a hűs záporokat.
Reggel a csillogó harmatot
végtelen éj a felkelő napot.
Az vagy Te nekem, mint gyenge fuvallat
a hosszú, forró végtelen nyár alatt.
Szeretlek, mint fényes nap a felhőt
s az emberek az örök teremtőt.
Hiányzol, mint szorgos méhnek a méz
illatos virágnak a tarka rét
szelíd őznek a harmatos széna
fájó szívnek egy jó szó néha.

Miért?

Hol vagy édesem?
Képed elhaványult bennem...
Az édes álmok szertefoszlottak,
nem szólsz, én is hallgatok.
Átölel a néma végtelen...

Mit ér a szó?
Ha nem hallhatom hangodat.
Folyó leszek meder nélkül,
tenger ringó hullám nélkül.
Ki nem mondható...

Miért-e csönd?
Mi egykoron élt, most halott.
Ha nem láthatlak
mit ér a két szemem?
Miért vagyok?

Te vagy...

Mi vagy Te nekem? Ki nem mondhatom
Csak szavakba foglalhatom...
Te vagy a kincsem, ami már nincsen
Te vagy az álmom, s szívembe zárom.
Te vagy a felhő fenn a nyári égen
Enyhet adó a nagy melegségben.
Te vagy csillagom sötét éjszakában
Utat mutatva az élet labirintusában.
Te vagy a forrás, a színtiszta élet
Kiapadhatatlan innám a lényed.
Te vagy az éjem, Te vagy a napom
Múltam, jelenem, jövőm, s holnapom.
Te vagy a harmat illatos virágon
Magamba szívom gyötrő hiányod.
Te vagy a csepp, mely a tengerbe folyva
Összefonódik a mindenségbe oltva.
Te vagy a szív, mely testemben dobog
Te vagy az ész, mely elmémben forog.
Te vagy a szemem, mellyel mindenedet látom
Te vagy a vágyam, a testet öltött álom.
Te vagy képzetem, s az ihlet mellyel írok
Te vagy végzetem, éltem és a sírom.
Te vagy mindenem, mert bennem élsz
Átszőve életem, mely örök szenvedés.

Gondolat

Lelkünk összeér a messzeségben
Merengek múltan, s jövőn
Életem egy része elenyészett
Magaddal vitted, Nálad tündököl.

Igazgyöngyként őrzöm emléked
Lényembe rejtve azt
A pillanatot felidézem
Elmém foglya vagy.

Te és Én

Szíved börtönébe zártál
S én az enyémbe téged.
Kimondanám, de nincs rá szó
Ott maradunk végleg.

Egymás testében élünk
Egyek vagyunk mi ketten.
Összeforrt a lényünk
Veled rezdül a lelkem.

Ha sírsz én is sírok.
Ha nevetsz veled nevetek.
Mondd, miért van az,
Hogy a Tiéd sohasem lehetek?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés