Magamra vártam tebenned

Oly gömbölyű a Hold ezüstje

Fényszőtte kabátja hajnalba huppanó

Lassan csúszik égi párnán, szusszanón

Álmot kortyol éber szememre.

Belém szakadt a csend

Mélybe halkuló foszlott világ

Átszűrt perceket tisztáz

Hol fennakadt órák fogynak el.

Az idő lomhán átoson

A mutató lélekbe kattan

Mint kulcs a zárban, halkan

Akár tengerzúgás hűs hullámokon.

Mit ér a májustalan tavasz

Szippantott orgonalilája nélkül

Ha az ég színe hűlt-fakóra kékül

S az éj oly csillagtalan?

Haza találok én is, ringó fellegen…

Ez most valami más, illanó

De mégis ismerős, hisz ott vagyok

Magamra vártam tebenned.

Szűcs István "Házasodni kéne" című verse nyomán.

Jövőbe néző


Bizony mondom, ha ráveszed
Magadat, s Őt, hogy elvegyen
Legyen majd néked jó Urad
Ki teremti a gondokat
Kapsz majd hátadra nyűgöket
Duplán cipeld a bűnöket.

Eszébe sincs, hogy rend legyen
Átgázol majd a szennyesen
Újságot olvas, csak henyél
Kezében sosincs kapanyél
Fűnyírót hírből ismeri
Ereje ahhoz sincs neki.

Annyit mozog, hogy sört iszik
Míg kezét szájához viszi
Tokát növeszt és sörhasat
Falja a zsíros combokat
Megmondja, holnap mit tegyél
Pénzt biz nem ad, blablát beszél.

Jussot bár mindig követel
Hasától azt sem éred el
Magasztalhatod heteket
Csak két perces szex jut neked
Jól gondold meg hát, mit teszel
Az életed hogy rontod el. 

Szemedre hajlón

Hold ezüstje szűrt fényt karcol
Ölelésre gyengül karom
Foszlott töredék a messze
Lágyan tágul íriszedre
Puha gyolcs-meleg az álom
Míg az éjjelt rád szitálom
Összebújt pillanat leszek
Sosem volt, sosem létezett.

Szőke léptű Alföld

Mint kazalba rakott árvalányhaj asztag

Szőke léptű Alföld, pusztádon marasztalsz

Bölcsődben ringattál, óvón felneveltél

Szívembe pecsétet, szerelmet vetettél.

Örök nyomod hordom, reád emlékezem

Víg rónád évein Te benned létezem.

Bomlik az ősz

Bomlik az ősz, rádúsul a télre

Színaranyat mintáz árva falevélre

Mordulva kócol, szélversenyt futva

Dér-ruhát húz fákra dermedt fagyos ujja.

Hópuha paplant igéz a tájra

Barnáit fakítja, fehérre tisztázza

 Szusszanva elalél, nagyot horkol

Avar ágyba bújva, téli álmot horgol.

Valamit még úgy mondanék

Valamit még úgy mondanék

Szűz-fehér szavakból bontanék

Szelídített percet szemedre

Öleld hát belém az embert!

Zokogd ölembe kérlelésed

Könnyekbe hajló nevetésem

Száz halált hív érted újra

S tört éveket, szilánkokra hullva.

Reggelig

Néha felsejlesz még

Rám sikít a valóság

A csended nesztelenre kél

Csak az éjjel múlna már!

Oly vánszorgó a perc

 Társtalan magány sajog

Azt hittem örökké leszel

Szakadni képtelen vagyok.

Hozzád nőttem láthatatlan hússal

Vérző csontjaim szilánkig hasadnak

Ágáló tekinteted tömlöc-kútja

Emlékedbe csobbanón marasztal.

Karon fogott szavaidba tévedek

Lazul a sötét, fakul délibáb szemem

Párnámon hagyott illatodba süppedek

Mosolyodra óvón ásítom a reggelt.

Ledér ujjgyakorlat

Ó, mily haragra gerjed kedvesem?

Szertelen vérem tán ne tékozoljam

Ha a természet ily becses velem?

Szétszórva bájam nem fogy, csak dúsul.

Habzsolni vágyom, ostromra készen

Lészen, hát kelyhem azé, kit áldok

Domború idomom testemnek ékszer

Kit ódon csalattak, most ím, csalni vágy.

Hágj hát kapumra, kulcsát elvetém

Ledér rózsám bimbaja vörösbe forr

Szakajtsd hát hévvel, színem elnyeréd

S lészen a szépség, Pokolra félsz!

Céda mivoltom kardélre hányom

Szánom a rút időt, ha szemez velem

Majd reá kacsintok, s kegyesen várom

Hogy elszálljon a kor a fejem felett.

Üresednek a nappalok

Ahogy lazulnak a színek
Úgy üresednek a nappalok
A nyirkos ősz is prüszkölve illan
Könnycseppet hagy az ablakon.

Csurranva cseppen csendbe kongón
Lombos fákra, álmos háztetőkre
Markából ködöt szór bokrokra
Kihunyt tarka illatú mezőkre.

Csak a szél sír fülembe
S ahogy bontott tenyeredbe
Rakom a tavasz illatát
Lassan átjár a nélküled hidege.

Légy férfi!

Parafrázis Jagi Légy költő című versére.

Légy Férfi, szép szavakkal bókolj
Ne kitartott legyél, s ne is az utolsó!
Úttörő az élet, elől van a helyed
Penge szavaiddal ne szúrj át szíveket!
Tagadd meg a hamist, mondj igent a szépre
Állati ösztönnel nem mehetsz a létnek
Ébredj tudatodra, ne feküdj a sínre
Rózsaágyad vessed, fesd a fakót színre!
Légy hát Férfi, ha mersz, te vagy az óriás
Tiéd a fél világ, s a Nő, nem számít semmi más!