Édesanyámnak

Bölcső-karodban elringattál hallgatag
Türelem rózsáját bontottad magadban
Meleg mosoly-meződ csitította félszem
Féltettél, becéztél, miért most már értem.

Angyalszelídséggel jó útra tereltél
Naphosszat dolgoztál, fáradva neveltél.
Dolgos kezed alatt pattogott a munka
Betegen dolgoztál, ezt senki sem tudta.

Hosszú évek múltak, emberré neveltél
Akármilyen voltam, szívedből szerettél
Gyermeki hálával mondom ki a neved
Imába foglalom érted a két kezem.

Köszönöm az éltem, azt, hogy felneveltél
Nincs is annyi áldás mit megérdemelnél
Rád raknám a csillagot ezüstholdas éjen
Napsugárból koszorút fenn a kéklő égen.

Tiszta harmatcseppet patyolat reggelen
Lelkem rózsafáját bimbózó szíveden.
Édes, drága anyukám nagyon szeretlek
Megígérem, mindig jó gyermeked leszek.

Mérhetetlen kinccsel felér szereteted
Ha százszor születek is adósod leszek
Épp csak annyit kérek féltő, tiszta szívvel
Épségben, békében tartson meg az Isten!

Reggeli pillanat

Nyesett ágakon lóg a reggel

Gallyazott idő ködlepte álmán

Bágyadtan nyíló szeme

Tegnapba merengőn járkál

A zúzmara-ég hűs redőiben

Hol a tél bontott paplan-zsákja

Gyöngycseppeket bújtat felhőiben

S marékszámra hullajtja könnyeit a tájra.

Tovatűnt képzelet

Hiába kutatlak vakságom terített asztalán
Csak halk emlék-foszlányokban dajkállak magamban
Mi egykor látható volt, ma láthatatlan
Agyamban motozó kósza pillanat csupán.

Kócos régvolt szavaidat fésülném hajamba
De az idő gátat vetett, a nincs közénk zuhant
Mint szavakon érlelt lélek-kövek hullnak
Opálos emlék-terheid, a jelen hasztalan.

Pilleként fújom szerte-szét felsejlő énedet
A gyökértelen múlt feslő lábnyomán
A léted már csak tompa fénysugár
Egy sosemvolt világ… tovatűnt képzelet.

Ott leszel-e?

Leszel-e nyoszolyám hűs téli éjjelen
Lélegzetnyi remény lét-sóhajívemen?
Ott leszel-e párnám gyűrött redőiben
Ha a tegnap mára simulón megpihen?

Leszel-e gyehennám égő sebeimre
Tüdőmnek levegő, ír a nincseimre?
Ott leszek-e Véled pergő napjaidban
Ott leszel-e Vélem féltő karjaimban?

Veled vagyok

Neszező csendedbe búvok
Magamra hajtom lepledet
Magány-lüktetésed sajgó
Sebemre hullva megpihen.


Pilláim alá rejtelek
Szememben szász csillag ragyog
S míg hálót sző a félhomály
Már nem fázom, Veled vagyok.

Jöjj hát...

Mondd, miért szorítod félelmedet két marokra?
Látod, mezítelen lélekkel állok előtted
Rabláncaim rakom halomba
Hogy újra megkötözhess, s magadtól ellökhess
Akár megunt gúnyát kérő karokra.


Hagyd el árnyék feled
Jöjj a fényre, felém fordulj
Mozdulj hát, hisz nyújtom fáradt kezem!
Úgy ízlelj magadban, mint éhes koldus
Féltett alamizsnát fázó reggelen.

Kimondalak

Fekete ízű éjszaka csordul a lét peremén
A Hold glóriája, mint aranyló homoktenger
Nyúlik az alvó fák lomb-tetején
Mézes csókja oly olvadó, mint ezerszer
Kimondott édes neved ajakamon.

Látod, én így szeretlek...

Látod, én így szeretlek...
Távolból dúdolón súgok füledbe
Mint halk szellő játszi könnyedséggel
Langy melegben.


Látod, én így szeretlek...
Mint hajnal-virág harmatcseppbe
Fürösztött bársony szirmait
Napsugár-csókos álom reggelen.


Látod, én így szeretlek...
Mint sodor ívű patak meder
Kavics-bölcső ölén ringó gyermekét
Soha el nem feledve.

Vajon élek vagy halok?

Ölelésnyi perc végtelenbe lobbanás
Szívzörejnyi dobbanás
Nem hallja senki más.


Csend-poharam kortyolom
Folyva, égetőn vánszorog
Szavam megfeszült torkomon.


Kucorgó magányba fordulok
Merengő létemen nagyot jajdulok
Vajon élek vagy halok?

Téged kereslek

Éjszakába zsúfolt álom terheimet
Bukdácsolva cipelem éber jelenembe
Meg-megállok, megpihenek elveszítve
Tétova realitásomat rég eltemetve
Messze járok, hegy-völgyeken túl
Beléd bújásom zugaiba csitulva
Téged kutatlak veszetten, vadul
Kenyér-mezők illatába simulva
Bárányfelhők lélek-fodrain
Jó szagú erdők búvó rejtekében
Avar-bölcső rezgő lombjain
Súgó remény-fák ágölelésében

Téged kereslek ülő bokrok tövében
Eső szemezte szántóföldeken
Hunyorgó estnek opál ködében
Magasba horgadó havas bérceken
Megtalállak fáradt napjaimban
Harmat ízű fázós reggelen
Fenn, az éj magány-hangjaiban
Összerezgő csillagtengeren
Magamból kibontva újra meg újra
Múló időm perc-végtelenjében
Reszkető gondolatomba fúlva

Szívem piciny titok-szegletében.

Éji kéjben

A holnapnak hunyom szemem
Éj vánkosán testem pihen
Vonagló csend puha báján
Izzó vágyam sodor ágyán
Álmaidba merítkezem
Vérereden lüktet kezem.
Te vagy minden gondolatom
Nyíló csókom Rád tapasztom
Ajkam izzik, énem hevül
Buja vágyad nekem feszül.
Túl csorduló révületben
Rajtad éled tekintetem
Alád szállok, érintelek
Vadul táncol rajtad kezem.
Megszorítlak, elengedlek
Játék-nyelvvel kényeztetlek
Tested ívén zakatolok
Gyorsvonatként Rád robogok.
Sóvár vágyad belém tolod
Szétfeszít az akaratod.
Ágyékjáró gyönyör-kehely
Összedobbansz mélységemmel
Tenger ölemben fürdetlek
Forró lávaként temetlek
Bármit tehetsz Tiéd vagyok
Érted élek, Beléd halok.

Kikelet

Lágy szellő ringató
Szökkenő télutó
Ábrándos kikelet
Szivárvány bűvölet.

Pillangó illanó
Virágra surranó
Szirmokon billegő
Álmokat kergető.

Gyönyörű pillanat
Ébredő szép tavasz
Szívemben muzsikál
A tél már messze jár.

Álomból ébredőn

Azúr csipkefelhők nyújtóznak az égen
Ébredő tavasznak ringó bölcsőjében
Az álmos föld ásít, felpezsdül az élet
Lustán nyújtózkodva mély álmából ébred.


Illat-rügyek bontják bársony bimbaikat
Lenge szél hintázza kacér szirmaikat
Smaragd-pázsit terít ezer szép virágot
Bűvkörébe vonva az egész világot.

Avar szerelem

Ha lombos fa lennél
Csüngnék rajtad réveteg
Levél karommal ölelném
Óvón fáradt törzsedet.

Csend-kérgeden bújnék
S ha elköszön az ősz szele
Lábad elé hullnék
Avar ízű reggelen.

Maradj még!

Pszt, maradj még maradj!
Rád égetem tűz csókomat
Szívemet szívedbe bűvölöm
Vágyamat vágyadra fésülöm.

Pszt, maradj még maradj!
S ha mégis elszaladsz
Türelem-rózsát bontok Neked
Hisz Nélküled csak emlék az életem.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés