fa - Tsén

Te és én:

mától csak

mi vagyunk,

közös minden

örökké-napunk.

Kéretlenül,

adva kapunk,

mosolyunk zárja

ránk titkos kapunk,

egymásba fonódva

végtelen dacolhatunk.

fa - Bürü

Ha nem vezetnél sehová,

csak kézen fognál,

mint patakot hűs égerliget,

rejtekem senki nem fejtené meg,-

ha magamhoz

rajtad keresztül futna az út,

térdig tövises, de sosem hazug,-

nem vágynék világot jelentő deszkákra,

minden percben néked játszanék,

újra és újra meghajolva,

bürüdön osonnék

a hétköznapok boldogságába.

fa - Nap-szerelem

A Nap nyara benned ég,

télen rőzsenyaláb

éneke simogat,

ha el is hagyna szerencsém,

öled bizton befogad.

Hiába bábul-tágul

végtelenbe a világ,

sorsunk pányvája nem enged,

hozzád nyűgöz a hiány.

Bolygó holdja vagy teremnek,

fátyla éjjel megkísért,

adnám üres héjvázamat,

csordultig tölts,-

egy éj mégis ködbe vész.

Nem, ne lopjad folyton éjed,

napként rég' már elígérted,

nem ragyoghatsz ében égen,

árnyadban megőrizlek.

Bojtár leszek,-

fényednek és csendednek,

bérem puszta létezésed,

furulyaszón elélek.

A Nap nyara benned ég,

dunyha alatt vétkeznek

az őszinte álmok, zsarátnok

szerelmet borzol a távol.

fa - (V)ágyrajáró

Lelkem mellé ernyed tested,

felajzott húrja lüktetve csitul,

nyár-csendbe szorul sóhajunk,

lágy szellő borzol bőrödre fényeket.

Méhölbe ringó tekintet karol,

kutatja elszégyelt, pőre titkaim,

vajon ott belül, árván, mi zsong,

mi motoz rejtett termek falain?

Ha tudnád a választ, mint kalászát

féltő vetés takarnál hó köntösöddel,

most részvéttel osztod meg magányát

fekhelyemre vasalt börtönömnek.

Örök őr mit ígérhet örök rabnak,

hűsége megunt száraz kenyér,

kérő marok csak légbe marhat,

rácserdőben rácsból sző reményt.

Bábra hágott már pillangóm,

engedj utamra, ne félts, ne sirass,

távol-hűtlen is hozzád tartozom,

visszavár minden elejtett pillanat.

Ajkamon vigyázlak

Súlyosak az éjszaka vermei

Vánszoróráin újra átesem

Karod áttakart testfonat meleg

Magamba rejtem széped kincseit.

Zuhanásaim magába ásnak

Bőrömön hordom bújó illatod

Holnapba vágylak napra pirkadón

Végesincs beléd akarással.

Csípőd érintésütemre gyújt

Megfeszült felfűzött vágyspirálon

Míg hangod fülembe ittasul.

Világolsz a bámész félhomályon

A lomha távol közelemre húz

Csókod harapott ajkamon vigyázom.

volt és nincs között

híd vagyok a volt és nincs között

kapocs-testem partodig pihenne

 de elfáradtam árva lépteimben

bántásaidtól énem megszökött

nincs már láz a tompa szemsugárban

csak rideg szavak nemtörődöm érdek

csitult haraggal már tovább érlek

csontig sajgó összevisszaságban

sejtenélek

elhevert hajnalokból
beljebb kérezkedem
mint szender álom
egyre éberebben
csönd fuvalma szusszan
vállív melegében
zajtalanul zörget
puha lüktetése
ne engedd hűlni kertedet
mert fáradt színnel
a fény sem játszik többé
a hűvösek éjszakákba visznek
maradj még világosodásig
míg a nap ablakokba térdel
majd a percek felnevelnek újra
bár csak sejtenélek