Murák Tibor - KEREKEDŐ

Kerek évforduló,
a fejem is kerek,
kereken megmondom,
amit csak lehet.

A tizennyolcat töltöd
kereken holnap,
legyen ez egy nagyon
boldog és szép nap!

Az Istenke óvjon,
teljesüljön vágyad,
legyen egészséged,
hogy megélhesd a százat.

Szoszircsi - Hullámtörés

Nálam a Nap már rég dobozba zárva,
hogy soha-senki meg ne lássa
miként magasodik az éj fölém,
Mint az égre löttyintett korom-festék
nekem már sötétet sírnak az esték
és ahogy fölrezzenek az évek
lenyugvó csöndjéből
csukódnak ablakaim a jeges szél elől…

Feltámadást ígérnek a harangok kinn
szemem elé omlik emléked megint,
kis körtefáink hullnak a Holdba
alaktalan szavakat tolva a torkomba,
Elszakadt reményemre rábólint a csended
könnyekből párnámon újra megszülethetsz,
de nem jajgatok már nincs mit elveszítsek
itt zúgsz a fejemben mint az őrület!

Mély folyód körbezár örökre betakar
csak az Isten tudja…
tőlem még mit akar….

bZsanna - ŐSZELŐ

Kertek alatt szökik már a nyár,
zöldes ruháját levedlette,
magára öltött ködfátyolán
bomlik az őszi színek selyme.

Piros szél szalad az utakon,
lelkeket borzol robogása,
vágtat az őszülő dombokon,
füttyét hetykén arcunkba vágja.

Sebesen fut neki a télnek,
fák remegve hajolva félnek,
levelükkel zizzenve sírnak…

Valami ismét meghalni tér -
míg szív magában remeg és fél -,
ha új évszak hajnala pirkad.

Radnai István - NAGYERDEI HAJNAL

öled tüzében rőzseként
ellobban szikrát vet elég
öled vizében sikamlik a hal
falakat ver sikkantó a dal

karod szoros látható bizsergés
robbansz a pároddal remeg és
elnyúlva lágyan elpihensz
majd ocsúdva harci kardot fensz

mint aki ködbe szúr vak párás szemmel
párbajra hívva gyilkos szerelemmel
a fényes fegyver új csatára ébred

befonsz te mindent ágyékkal combbal
százéves fát megújult lombbal
bibéd tavaszodik porzója lángra éled

Papon - Valóság járó

(asszociációk Maryam „Álomjáró” versére)

Szűrt fényt terít rá a Hajnal álom-ujja,
Ám hortyogó kedvesem csak a kását fújja.
Semmi vágy nem ébred pilla-rácsok mögött,
Pedig oda bújtam hozzá, jó nagyokat nyögött.

A meztelen csendben karjaiba hullok,
Mihelyt megreped rajt’ a jéghideg burok.
Szoros ölelésben, szájában a paplan,
Feszes testem ölén meredező katlan.

Szitkozódnék biz’ én, mint a jég verése,
Sosem lesz már ennek vágyra ébredése?!
Bennem tombol, lüktet több ezernyi vulkán,
Ez meg tovább szunnyad, hozzám sose nyúl tán.

Egyre lejjebb lohaszt, ahogy fogy az éjjel,
Végül is óhajom csupán annyit ér el,
Velem sír az ég is, rémes nagy szél támad,
Horkoló ajkára tapasztom a számat..

Hangtalan hebegés buggyan ki belőle,
Oly szemekkel néz rám, mintha csak lelőne,
Elszakad a gatyám, úgy hőkölök hátra,
Begombolkozom jobb időkre várva.

fa - Mi lehetnél?

Karcom legyél édes borban,

józan jel illó mámorban,

kúszó árnyék, min fény terem,

kitárulni vágyó verem.

Ringó vizet űzz tajtékba,

hányj rozsdás szeplőt acélra,

hangod zengő kórus helyett

szirénszárnyú sikoly legyen.

Legyél, mi elválaszt rosszat

jótól, sújtó leggonoszabb

büntetésem, mit kiróhat

rám az egyre fogyó holnap:

legyél az utolsó, bennem

foganó, botrányos szózat.

fa - Pipacsok

Kalásztenger ringatta csónakok

pettyeznek szőke dombhajlatot,

vitorlájuk szélbe táncol,

hívogatnak rőt pipacsok.

Ezer-táncuk lejtik egyre,

forróságba, harmatéjbe,

simogatnak bársony pírral,

ráígérnek mákonykínra.

Izzanak alkony tüzében,

tekintetük magva ében,

s ha lehull szirmuk szemérme,

torzón tarlóra vetélnek.

fa - Pipacsnyár

Záporod leszek,

nyári köntös, mi betakar,

bársony éjfuvallat,

többé már nem érhet vihar.

Pipacsod kezembe rejtem,

szirmait lecsókolom,

izzása éberen tart,

virágom nem adhatom!

fa - Kasszandra-álom

Semmiből jöttél

csillag-árnyú éjszakán,

holdfény taposta ösvény

csendjében kézen fogtál.

Pajkosan fülembe súgtad:

hunyd be kérő szemedet;

neved, vágyaid feledve

hadd szítsam újra

kiégett lelkedet!

Pillarácsok börtönét

mákony-csókkal törted szét,

s a feltáruló újvilág

ezer hangon muzsikált.

Sosem hallott fanfárok

űztek felhőt, hangárok

telt csordultig nedvvel,

simogattál, ujjbegyeddel.

Kasszandra hívó szavára

bércre hágtam, szirénének

nem tántoríthatott, vérem

serkült hajnali násztusában,

s a pirkadó madárdal

csitított öled lucskos ágyába.

fa - Ösztönhajtás

Megalázlak szerelemmel,

hempergetlek csillagszennybe,

szádra pondrót, mocskot szórok,

tested kútját mind beoltom.

Gyönyör deresére húzlak,

karmom vájja árkát húsnak,

megtagadlak hétíziglen,

nyolcadiknak megismerlek,

bimbód kecskét mohón fejem,

nedvét lopom, ízlelgetem.

Ez lesz méltó büntetésem,

önelégült lihegésem

halkul magányom csendjébe.