[136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
A körte
Egy körte édes zamata
enyhíti az őszi dér hidegét
meleg leheletét sugározza felé.
Tudta, a szívtelen tél ellen,
amely felette lebegett
tehetetlen az akarat, szembenézett
a jövőjével, és a tenyerembe telepedett.
|
A csalogány
Titkot rejteget ködfátyolban a Sorsom,
szívem dobbanása fohász és kérelem-mosoly.
Hiába dörömbölök, döngetem bezárt ajtaját,
kitárul az ablak, és halk zene száll az éjen át
hárfahanggal súgja nekem a gondolat,
amikor én kilépek a homályból csendesen,
bekopogok, és a csalogány énekével elviszlek.
|
Ne fújd el a gyertyát
Ne fújd el a gyertyát,
bevilágítja a csendet,
nem ülhet a könyörtelen
fájdalom mellemre,
megtanultam várni
türelmesen:
mikor kopogtat
ablakomon
a csodás reggel,
majd
rámosolygok
csendesen.
|
Kedves Maryam, nagyon szép keretbe helyezted versemet. Hálásan köszönöm: Radmila
|
A testvérek
A ravatal mellett.
drága jó anyánk
nem sirathattalak,
pedig összefonta életünk
a másság.
Ha most visszagondolok,
testvéremmel kerestük
az igazságot,
kacagtunk közösen a semmin,
mert ifjúságunk vitte a lelkünk.
Ő diák, én tanár, de
odahaza a testvérpár…
Te nem őrizhetted távolból álmom
anyánk betegágya felett…
Én magamnak sosem bocsátom meg,
mért kellett
helyettem is megadnod
a végső tiszteletet.
|
Eltitkolt gondolatok
Eltitkolt gondolataim harcolnak velem,
erőszakosan teret követelnek,
foszladozó, halkuló létemben
erőmből van felesleges,
ám a testem gyenge,
lábamból kiugrott a nyúl,
csak a cammogó medve az,
akinek hátán ballagok.
Ahova mi ketten baktatunk,
ott titkok nélkül, mint a nyúl
ismét szaladhatok.
|
Ők a szépség, én a nyugalom
Szeretném hallani a csalogányt,
nem vadítom magamra az ég haragját,
égi lámpások ragyognak rám kíváncsian,
a csillagok és az ég olyan messze
jön a fénylő hajnal, a nappalt nyújtja
tenyerembe
piros, kék, barna lepkék csodálatos
szárnycsapással vihart kevernek távolban,
ám amikor közeledek feléjük ,
lépteim súlyát nem érzik,
ők a szépség, én a nyugalom ,
senki sem kéri számon,
mért nincs fordítva
én a szépség, ők a nyugalom.
|
Hold-asszony
Tajtékzik dühében a tenger,
hiába kaszálnád,
mint a dúvad elrohan,
kacag rajtad,
kaszád ketté töri,
a hegyet akarja,
nekidördül erejével,
ám kudarcot vall,
fröccsen a szájból a fehérség,
jön a víz,
és viszi új rohamra még,
a Hold boldog,
a dagály haraggal tökéletes,
de mind ez hasztalan,
Nappal jön az apály,
hova tűnt Hold-asszony
a gonosz boldogság?
|
Levelet írt a nyár
Még mindig szép az én világom
a síkság szélére kiállok, oda
ahol a földet az ég nyeli el,
déli szellő napsugárral
nyakamra lehelt
forró csókjától
a testem bizsereg,
vidáman felnevetek,
észre sem véve a remény
mikor telepedett mellém,
együtt nézzük az üresen kongó határt,
búzatenger, kukoricaerdő helyére talált,
a csendet, a reményt és engem
gyorsan közelgő futár lihegése lep meg,
levelet hozott a távozó nyártól:
búcsúzok tőled kedvesem,
elmegyek, mert menni kell,
jön az ősz, jól öltözz föl, mert
fejedre jeges esőt zúdít,
lábad alá avarból szőnyeget terít.
|
Felfedezlek?
Fátyolba burkolta az élet emlékedet,
keresnélek, de elvittek
belőlem a fellegek,
most
kacagással hívlak, de a
visszhang
nem felel,
azt sem tudom
mért keresem a régi emlékeket,
hiszen
rácsok között a szívem…,
Élsz- e még ,
vagy varjak vitték
lelkedet az örökkévalóság felé,
oda én is elmegyek,
ott talán felfedezlek,
vállam lágyan átöleled,
és
égi kalásztengerben
szívünk egy régi dalba kezd.
|
Számadás
Ifjúságom vággyal volt telített,
anyámtól tanultam a becsületet,
testvéri szeretetet szívünkbe ültetett,
megmaradtunk testvér a testvérnek.
Ma,ha arcomra nézel, rajta lesz,
a valaha régen szívem melegsége,
remegése, lelkem lendülete,
ölelések, csókokkal járó szerelmi játék
vajúdás utáni édes lankadás
felhangzó gyermeksírás,
egy életre szóló anyaság…
álmaimmal mögöttem elsurrant
szívembe kövesedett kemény életem,
volt benne ádáz küzdelem, sikerrel és vereséggel,
mégsem hullik záporozó könnyem,
tudok még nevetni, szeretni...,
ifjúságom vággyal volt teli,
a francba is, csak úgy hagytam elsiklani.
|
Mit erőlködsz?
Elszenderült a csend,
jó érzés ülte meg szívem,
agyam tudata vonzott,
lógatni szerettem volna
lábam a feltörölt vér fölött,
hirtelen forgatni kezdett
egy erő,
oly gyorsan,
ahogy a bűntudat nő,
majd
máskor lógasd lábadat,
mit erőlködsz ott,
ahol a halál arat.
(2011 februárja a kórházban)
|
Kedves Maryam, örömmel olvasom, hogy verseim elnyerték tetszésedet. Hálásan köszönöm: Radmila
|
Ha szárnyam volna
Ha szárnyam volna
vágyam könnyedén repülne,
vércsével versenyezne,
vadász észre sem venne,
belemerülnék kék égbe, szürke felhőbe
fekete viharban villámok fényénél
utam célja érdekében
élvezettel megfürödnék
megfürödnék mindegyikben,
tiszta lélekkel tovább szállnék,
célom előtt ha akadályba ütköznék
a vércse pillanatok alatt eltüntetné.
|
Fájdalom-űzés
Víg lelkem ne akarj szomorú lenni,
az éterben szárnyakat kell bontani,
nincsen akadály a csillagok között,
a Hold fénye szendereg köntös fölött.
Díszes tollával a lelkem körözött,
fájdalmad kereste ablakod mögött,
beszállt hozzád, érezte most felvidít,
gondolat útján kellett segíteni.
Két lélek közösen mindent elvisel,
tudjuk, milyen az éteri szeretet
féltés erejében az kit fürösztik
boldogság-kosarát vigyen átadni
röpülj lelkem fénylő csillagok felett
kézen fogva fájdalom-űző lehetsz.
|
Az inkarnáció
Életerő, üdeség
szárnyakat bontva,
röpített a magasba…
régmúlt idők,
és
hol van a karma?
Ikarusszal együtt
Napba emelkedtünk
majd
kézen fogva
sebesen
zuhanni kezdtünk,
régmúlt idők,
és
hol van a karma?
Az inkarnáció
lelkünket akarta..
|
[136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|