Hullámzó tenger a lelked
Halkan ringatózom benned.
Tajtékaid magasra csapnak
Simogatnak, betakarnak
Köd-mámoros éjjelen
Perzselő vágy, sejtelem.
Viharba verten tobzódunk
Vitorlát bontunk, s elhajózunk
Az éj fátyla alatt kedvesem
Lelkem lelkeden megpihen.
Nincs más, csak a pillanat
Mely emlékeimben megmaradt.
Vegetáció
Pocsolyákkal teli esőverte úton
Ballagok.
A por visszahull a földre magam
Vagyok.
Köröttem sötét némaság
Hervadok.
Lelkemben kósza fénysugár, rád
Szomjazom.
Oldozz fel Istenem, adj szebb jövőt Holnapot!
Bennem
Az élet vásznán rajzolok
Fényes csillagot markolok.
Hisz az vagy nekem
A legfényesebb kedvesem.
Arany fényeddel olvadok
Nincsenek éjek, csak nappalok.
Forróságod élteti testem
Lüktetve szétárad bennem.
elhevert hajnalokból
beljebb kérezkedem
mint szender álom
egyre éberebben
csönd fuvalma szusszan
vállív melegében
zajtalanul zörget
puha lüktetése
ne engedd hűlni kertedet
mert fáradt színnel
a fény sem játszik többé
a hűvösek éjszakákba visznek
maradj még világosodásig
míg a nap ablakokba térdel
majd a percek felnevelnek újra
bár csak sejtenélek