Szavaimat csokorba fogom neked,
Összefonva ragyogja be éltedet.
Illatos virágszirmot hintek eléd,
Hogy puha szőnyegen lépkedj felém.
Mosolyra fakasztom ajkadat,
S szemeimben meglátod tenmagad.
S ha megfáradva elpihensz lelkemen,
Elringatlak, s álmod őrzöm szüntelen.
Színes szivárványt vetítek föléd,
Hol pajkos angyalok gyűlnek köréd.
Vidám dallamuk messze száll,
Bármerre jársz, mindig rád talál.
Elűzöm minden gondod, bánatod,
Csak a gyönyört, szépséget láthatod.
Nem engedlek el soha,
Magammal viszlek mindenhova.
Míg élsz melletted leszek,
Létemmel éltetve életed.
Végtelenség
Kicsiny kis hajó mélán ringatózva,
A boldogság tengerébe burkolózva,
Egyedül úszik a tengeren,
Hiába minden küzdelem.
A kicsiny kis hajó én vagyok,
A tündöklő tenger, s a habok
Mind Te vagy kedvesem,
Rajtad ringatózom csendesen.
Ha...
Ha szívemnek szárnya volna,
Útra kélne, veled dalolna.
Testedbe oltva együtt dobogna,
Ha a szívemnek szárnya volna.
Ha a lelkem repülni tudna,
Nesztelen éjjen hozzád fonódna,
Lelkem lelkedbe fogódzna,
Ha a lelkem repülni tudna.
Ha az álmod az enyém volna,
Minden percben Téged álmodna,
Csendben, édesen reád hajolna,
Ha az álmod az álmom volna.
Ha a szerelem soha el nem múlna,
Lelkem a lelkedbe folyna,
Szívem a szívedbe fonódna,
Ha a szerelem soha el nem múlna.
A nyár szava
A nyár, mint röpke álom,
Elillan, s már nem találom.
Bíbor fátylát elhullajtja,
Illatait marasztalja.
Tarka libbenet,
Röpke szisszenet,
Egy utolsó csók az arcra,
Fény és árnyék harca.
Egy álom volt csupán?
Mely rég messze szállt?
A képzetem játszik velem?
Mely fogva tart, rabul ejt?
De oly jó nagyon,
Eme édes oltalom.
Nem tudom mi volt nekem,
Megédesítette életem.
Felébredni oly nehéz,
Testem, s lelkem kéri még,
A természet varázsénekét.
Csak egy csepp volt...
Csak egy csepp volt, mely némán, délcegen,
Lassan aláhullva ragyogott szememen.
Csak egy csepp volt, fájdalmam gyümölcse csak,
Tovacsorogva végig, ékíti arcomat.
Csak egy csepp volt, mégis az élet talán,
Érzelmeim forgatag viharán.
Csak egy csepp volt, mi lelkemen dalolt,
Pillanatnyi villám, mely belém hatolt.
Csak egy csepp volt, még emlékszem reád,
Mi voltál egykor, múltam asztalán.
Csak egy csepp volt, mégis mindenem,
Átformálta egykor az egész életem.
Csak egy csepp volt, most már tudom,
Mi végig pergett az egész múltamon.
Csak egy csepp volt, a hajnal dala,
Összeolvadt benne karmám angyala.
Harcom
Keserű álom,
Felébredek,
S nem találom
Helyem a világban,
Az élet forgatagában.
Ülök némán,
Nézem az arcokat,
Minden idegen,
Megvívom harcomat.
Csak egy csók volt
Csak egy csók volt.
Szád íze ajkamon,
Csak egy pillanat,
Mely égő nyomott hagyott.
Csak egy csók volt.
Ajkaink vad játéka,
Forró pecsétként simult,
Szívünk ajándéka.
Csak egy csók volt.
Nyelved selyme lágyan,
Testembe égve
Cirógatta vágyam.
Csak egy csók volt.
Vad vágyak viharában
Kéj tombolt bennünk.
A tűz felemészt, mind hiába.
Csak egy csók volt.
Benne egyesültünk.
Magadba vontál,
Magasba repültünk.
Csak egy csók volt.
Lopott, de édes
Titkosan mézes
Izgatóan kéjes.
Csak egy csók volt.
Emlékemben őrzöm.
Szívembe zárva,
Soha ki nem törlöm.
Emlékezem
Mikor először megláttalak...
A tóparton ültél némán.
Egy perc alatt a szívembe zártalak.
Szavakat kerestem, s nem találtam.
Megfogtad a kezemet.
Félénken rebegted nevemet.
Az idő gyorsan pergett.
Órák röpültek felettünk.
Folyvást beszéltünk, nevettünk.
Hangod balzsamos dallam,
Tündérek zenéje nékem,
Mely körbeölel halkan.
Emlékembe véstem arcodat.
Tekinteted, melyet szemembe fúrsz.
Lelkembe égetted magad.
Csak egy pillanat
Végtelen harag gerjedez elmémben.
Érzem, hogy elborít, átjár és szétfeszít.
Fékezném, de nem tudom,
Ki kell mondanom,
Magamban nem tarthatom.
Villámként becsap, és megszédít.
Vasmarokkal szorítja lelkemet,
Hidegen tartva szívemet.
Olyan, mint a fergeteg,
Mely a semmiben megreked.
Nincs már kegyelem.
A múltat lezárom, a jelenben gerjedek.
Béklyóim lerázom, az álmom cipelem.
Levetni nem tudom, hisz ez az életem.
elhevert hajnalokból
beljebb kérezkedem
mint szender álom
egyre éberebben
csönd fuvalma szusszan
vállív melegében
zajtalanul zörget
puha lüktetése
ne engedd hűlni kertedet
mert fáradt színnel
a fény sem játszik többé
a hűvösek éjszakákba visznek
maradj még világosodásig
míg a nap ablakokba térdel
majd a percek felnevelnek újra
bár csak sejtenélek